Ani

Fiatalos, közvetlen, kedves hölgy, aki szereti a munkáját, de nem karrierista. Szabadidejét szívesen tölti kreatív tevékenységekkel, mint például szövés, varrás, és a kézművesség egyéb ágazataival, amikor is remekül használhatja gyakorlatiasságát, jó problémamegoldó képességét és környezettudatos szemléletét. Örömmel kertészkedik, kedveli az állatokat, kutyusával nagyokat sétálnak, esténként olvas és vígjátékok mellett romantikus filmeket is néz, bár ő nem vallja magát romantikus alkatnak. Nem a tv rabja. Személyisége megfontolt, nyugodt, empatikus, segítőkész, kitartó, kíváncsi, laza és vicces, e tulajdonságait munkájában remekül kamatoztatja.
Őszinte, megértő és együttérző. Vendégszerető, de központban nem szeret annyira lenni. Türelmes, közvetlen emberként jó hallgatóságnak is bizonyul, ha arra van szükség, hiszen nyitott és kíváncsi másokra. Alázatos, önálló, nehezen kér segítséget. Határozott és felelősségteljes. Igyekszik takarékosan élni. Családcentrikus, hűséges. Időnként szeszélyes, szétszórt, néha rendetlen, figyelmetlen, feledékeny, ábrándozó-elkalandozó, túl aggódó (főleg szerettei iránt). Döntésein olykor sokáig rágódik. Tud mártírkodni is. Néha kedvetlen. Ügyetlenkedésein képes jót nevetni. A sportolás rövid távú tervei között szerepel.
Olyan urat keres, aki jó fizikumú, legalább 175 cm magas, ápolt, határozott, hozzá hasonlóan önálló, tisztelettudó. Szeretne egy őszinte, beszédes, nyitott és humoros társat találni, aki megnézné majd vele Magyarország általa még nem látott helyeit. Érdeklődő, tájékozott, intelligens férfival ismerkedne, akivel meg tudná beszélni az élet dolgait, a mindennapok örömeit, nehézségeit. Aki szintén szereti a munkáját, és vidámságával megnevetteti őt. Fontosnak tartja, hogy hűséges, becsületes, állatbarát legyen majdani társa. Két gyermekéhez (egy gyermeke lakik még vele) elfogadással forduljon. Az nem baj, ha ő is szétszórt, ügyetlen, pontatlan vagy nem műszaki beállítottságú és kritikáját humorosan tálalja. Lehet kicsit lusta, válogatós és szégyenlős is.

Ani