Rólam
Budapesten születtem. A pesti lányból hogyan lett RandiGuru? Nem a fősikolán határoztam el, hogy szakmát váltok, valójában, az élet hozta magával, és az igényességem. AMIKOR elkezdtem ismerkedni, olyan fiúkkal hozott össze a sors, hogy egészen addig azt hittem, a barátnőim túloztak, hogy milyen fiúkkal akadnak össze: csak szex és más semmi, vagy: lelki roncs, aztán: puhány, tovább: férfiatlan, és még: mama hotelben élő, és: munkanélküli, és hosszú a lista, a lényeg: láttam, itt nagy a gond. A társadalomnak szüksége volt, és most is van tanácsadóra. Ez volt az első lépés.
Empatikusként a ráhangolódás nálam automatikus. Gyakran adtam már akkor még tapasztalatlan, de jó szemlélettel ifjú leányként tanácsot felnőttnek, akinek tágra nyílt a szeme, és a reális tisztánlátásom hasznos segítség volt számára. Másik esetben ez a meglepő kérdés hangzott el: ezt honnan tudod, vagy honnan tudtad akkor, hogy ez fog történni/ ezt fogja csinálni/mondani?
Úgy gondoltam, segíteni nem csak jó, hanem hasznos is. A keserűség és a bánat helyett a vidámság, a boldogság, a szerelem terjedjen. Ebben vagyok én az egyik nagykövet.
A média aggatta rám a RandiGuru nevet, amikor az egyik, majd a másik cikk ezzel az elnevezéssel jelent meg a nevem alatt.
HOGYAN KERÜLTEM A TÁRSKERESŐ PÁLYÁRA?
Sokan azt hihetik, hogy én magam is társat kerestem, és így alapítottam egy irodát. Hát nem! Vissza a kezdetekhez: 7 éves párkapcsolatom mikor véget ért - elnézést az erősebbik nemtől, de most is mint mindig őszinte leszek, és tisztelet a kivételeknek, akik természetesen mindig a jelen levők-. elkezdtem ismerkedni, a fent leírt képességű, szemléletű fiúkkal.
Felkutattam olyan szakembereket, akik a 7 év utáni gyászomban sokat segítettek rajtam, és így alkalmam nyílt kipróbálni hatékonyságukat, közben saját magamat is folyamatosan képeztem. Több éven át tanultam, tanfolyamok, szakkönyvek, előadások. Elindítottam a tréningjeimet, ahol megtanulták, hogyan működik az udvarolás, kifejezni magukat, a szimpátiájukat, vagy éppen a kedvességüket, és még sok hasznos, kapcsolatot elősegítő tudás birtokába kerültek.
Így indult útjára egyéni, személyre szabott képzésem a RANDIGURU TRÉNING, majd az ÁLOMNŐ AKADÉMIA. Ez utóbbi persze csak nőknek szól, az előbbi pedig bárkinek, aki párkapcsolati kérdéssel fordul hozzánk.
Az egyéni konzultációk sikere gyorsan elterjedt, a több diplomás cosmopolita életet élő, magas pozícióban levő, de magán életileg sikertelen férfitől a válás utáni szakaszban szenvedő csalódott hölgyig jöttek, és hasznos órák során lelki világuk helyre állt, igaz, ez hónapokig tartó munka előzte meg.
Időközben egyéni módszeremet kidolgoztam, figyelve arra, kik bizonyultak a tanulóknak hasznosnak, mely párkapcsolati tanítások , és azokat formálom az adott személyre. A befogadás mindenkinél más, van aki egyik, más a másik megközelítést, magyarázatot tudja elfogadni, befogadni.
MUNKÁSSÁGOMAT AZ EMBERKÖZPONTÚSÁG JELLEMZI.
Irodámban fő szempont volt, hogy személyre szabottan tekintünk a tagokra, és a keresési szempontjaikra.
A TANULÁS ÖRÖK ÉLETŰ. Én is folyamatosan tanulok. Legutolsó tanulmányom: Dr. Kollár iskolában: life / önismereti coach képzés. Szívvel lélekkel teszem a dolgom. Számomra nem munka egy nő és egy férfi párosítása. A nyitás, a kapcsolathoz vezető lépések, a kapcsolat lüktetése, és sok kapcsolatot megmenthető tanácsokkal azoknak, akik kérnek tőlem.
Például: konfliktus kezelés, vagy, hogyan szeresd úgy a másikat, ahogy az neki jó, stb...
Hiszem, hogy ép testben ép lélek, így időm függvényében igyekszem rendszeresen sportolni hobby szinten. Pilates, jóga, kertészkedés, bicajozás, úszás, tánc. A zene varázslatos ereje gyermekkorom óta kísér. Tanultam 6 évig általános iskolás koromban zongorázni, amely tanulmányomat kb. másfél éve újra kezdtem. Nagy örömöt okoz a zene, és a zene ujjaim között történő születése. A divat is érdekel, szeretem a szépet, azt mondják, van hozzá érzékem, stílusom. Fő hobbym az utazás. Vonz a távolság, Ázsia, ahol 2018 Januárjában jártam, Thaiföldön. Ott ismertem meg azt, hogy szegénységben is élnek nagyon elégedetten, boldogan.
VAN PÁROM
Hosszú várakozás előzte meg, mint minden jót. Ami az ölünkbe hullik, azt nem becsüljük meg, így duplán hálát adok minden nap, hogy ő a párom. Mint a filmekben, úgy alakult a kapcsolatunk, és a környezetünk úgy vélekedik rólunk, hogy nagyon összeillünk. Minden igazolja, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Így megpecsétéeltük, és 2018 Augusztus 10.-én összeházasodtunk.
Állatbarát vagyok, 20 éve van cicám, jelenleg kettő. Büszke vagyok hófehér cicámra, aki matuzsálemi kerek kora 2018-ban a 20. életévét töltötte be.
5 nyelvet tanultam eddig: orosz, francia, olasz, angol, eszperantó.
SZÍVESEN TARTOK ELŐADÁST Az elmúlt sok év alatt voltak előadásaim, amelyek sajnos hiányosan lettek rögzítve. A youtube csatornámon fellelhetőek. Média megjelenéseimet igyekszem archiválni, melyekből sokat tanulhat az, aki nyomon követi Blogom, vagy Vlogom.
Szeretettel várok minden olyan társkeresőt irodámba, aki komoly kapcsolatra vágyik, független, és fejlődni szeretne.
Szeretettel várok minden olyan párkapcsolatban élőt/ vagy arra vágyót, akinek kérdése van, és Tőlem meg meri kérdezni.
Tóth Kornélia párkapcsolati tanácsadó, az ország RandiGuruja, és Szerelemfilozófus
az IgazTárs Társkereső iroda Alapítója
Szakértő és Vlog gyártó: femcafe.hu ruzsesmas.hu
Hívjon ha párkapcsolati kérdése van, vagy média megjelenés, vagy előadás témában: 70/8506969
Az IgazTárs csapata
2006 -ban alakult meg a különböző területeken praktizáló párkapcsolati szakemberekből álló csapat. Kiváló szakemberek, akiket emberközpontúság, és szakmai elhivatottság jellemez.
Minden konzultációnk egyénre szabottan, és négyszemközt történik. Az ügyféltől függően alkalmazzuk, mely szakterület a leghatékonyabb az adott problémára. Könnyen befogadhatóvá tesszük, és ezáltal hatékonyan segítjük az ügyfeleink párkapcsolati kérdéseinek megoldását.