top of page

Köszönetnyilvánítás

Kedves Kornélia!
Az elmúlt évek szorgos, és koncentrált figyelme meghozta a gyümölcsét.

Érzem, hogy élek

Egy új embert varázsolt belőlem. A beszélgetéseink új aspektusokat nyitottak meg előttem a társkeresés terén. Mint exkluzív ügyfele megkaptam azt a figyelmet, amitől az életem fordulópontja jó irányt vett.

Komoly kapcsolat céljából

Azt hittem így 30-on túl, hogy tisztában vagyok magammal. Az életem szokott mederben zajlott. Ambícióm alábbhagyott, a társkeresés nem működött, mindig mellé nyúltam. Vagy nekem lett elegem a kapcsolatból, vagy mikor elkezdtem mélyebben érezni, ott hagytak. Az italban kerestem vigaszt. A barátaim segítettek ki ebből az időszakból. Utána a sportba menekültem, és az egészséges életformában kerestem a boldogságomat.

Sikerült talpra állnom

Az élet ide - oda sodort a világban, rengeteg csalódást gyűjtöttem be. Házasságom válással végződött, mikor kiderült, hogy megcsal, amit kitartóan tagadott, de én a saját szememnek jobban hittem. Szerencsére ilyen kapcsolatba nem született gyerekünk. Később jöttem rá, miért volt számára előnyös a házasságunk. Nehezen tudtam tőle megszabadulni, javaslom, mindenki kétszer gondolja át, mielőtt kimondja az igent.

Elsőre nem sikerült, de másodikra igen

A volt páromat a munkahelyen ismertem meg. Feltűnő, csinos lány volt, sokan csapták körülötte a szelet. Örültem, hogy én nyertem el a kegyeit, lehet, a sok éves tapasztalatommal értem célba, javamra 10 év van köztünk. Eleinte titkoltuk a kapcsolatunkat, aztán lebuktunk. Szikrázott köztünk a levegő. Pár hónap múlva elvittem nyaralni, és ott megkértem a kezét. Nagy esküvőt terveztünk, család, barátok, és a kollégákat sem lehetett kihagyni. Álomesküvő volt a miénk.

Csalódás után újrakezdés

Drága Kornélia
Kértél tőlem egy beszámolót. Nehéz visszagondolom, azóta olyan hihetetlennek tűnik az egész. Ha nem velem történik meg, el sem hiszem, hogy ez valóban maga az élet.
Lássuk, hogy is kezdődött az én ámokfutásom. A szerelem vak! Én is vak voltam, fülig szerelmes. Egyetemi szerelem volt a miénk. 22 évesen hozzámentem feleségül, semmink nem volt, a szüleimnél laktunk. Imádtam a kis szobánkba elvonulni a szerelmemmel, és azt tervezgetni milyen lesz a jövőnk. Dolgoztunk látástól vakulásig.

Soha ne add fel

János vagyok, 34 évesen tartós párkapcsolatom még nem volt, reggeltől estig dolgoztam, sehol sem volt lehetőségem ismerkedni. Munkám során 99%-ban férfiakkal volt üzleti kapcsolatom, talán ezért sem sikerült. Vágytam egy igazi családra, gyerekre, egy hasonló gondolkodású, komoly, csinos, kedves hölgyre. Kisvárosban élek, itt helyben alig vannak már korombéli lányok. Másfél éve találkoztam először egy hirdetésben az Igaztárs Társkereső Központtal.

Gyermekekkel is lehet újra kezdeni

Ideje volt, hogy találjak egy nőt, akivel könnyebb az élet, mint egyedül. Sikertelen találkozók után döntöttem az iroda mellett. Elvált férfiként 2 gyerekkel nem könnyű egy normális nőt találni. Kéthetente nálam vannak a gyerekek, ezt nem sokan fogadják el, hogy 2 kisgyerek is tartozik hozzám. Általában ezen a ponton tűntek el a hölgyek.

Özvegyként is lehet új életet kezdeni

A férjem hosszas betegség után elhunyt. Üresnek éreztem az életemet, nem találtam a helyem. A gyerekeim külföldön élnek, teljesen egyedül voltam. Pszichológushoz fordultam, kb. 1 év után nem hagytam ott, nem hozta a várt eredményt. Kutattam, kerestem, ki segítene rajtam. Valahol hallottam a magyar Randi gururól, rákerestem a neten, és nem egy férfit, hanem egy fiatal nőt adott ki a gép.

Varázslat és szerelem

Konkrét elképzelésemmel kerestem fel az irodát. Elmondtam Kornéliának kik tetszenek a tagok közül, és kértem, őket mutassa be. Tóth Kornélia szerint a jelöltek nem illenek hozzám. Végül is beláttam, hogy igaza volt, külsőre ők az ideáljaim, de az érdeklődési körünk nem találkozott. Kíváncsi voltak kit fog ajánlani. A legnagyobb problémám az volt, hogy egyik nő sem tudott korábban megfogni. Hamar kiábrándultam belőlük.

Sosem késő

Nem hittem a megszervezett társkeresésben, hárítottam még a gondolatát is. Milyen nők mennek társkeresőhöz? Nem tudtam hol ismerkedjek, elváltam, a 2 gyerek a volt nejemnél maradt. Vasárnapi apukaként gyerekekkel az oldalamon nem tudtam ismerkedni. Az internet hálójában próbálkoztam, ahol a plaza cicák az autóm és a házam után érdeklődtek.

Megálmodtam

Sok csalódás után szünetet tartottam, pedig nehéz volt elfogadnom, hogy nem kellek senkinek, vagy aki nekem kellene, foglalt, vagy a rossz fiú kategória. A szomszéd fiú, a netes közösségi portálon ismerkedők, a kedvenc kávézómban a pultos fiú, a netes társkeresők, a sor még hosszan tart, akik összetörték a szívemet. Eleinte én voltam az életük értelme, majd ahogy fontosak lettek, az érzéseimmel visszaéltek.

Itthon talált rám a boldogság

Külföldön dolgoztam, csak a munkámnak éltem. Haza vittem a munkát, hogy lefoglaljam magam esténként. Az itthoni barátnőm küldte át a társkereső központ linkjét. Tanulmányoztam az oldalt, nem ismertem, hogyan működnek a társkereső irodák. E-mailben érdeklődtem a tagságról, amire hamar érkezett válasz. Amikor haza jöttem a szüleimet meglátogatni egyúttal elmentem az irodába tagfelvételre.

A szerelem nem ismer határokat

Dorina kétségbe esve kereste fel irodánkat. Az internetes társkeresés, a sok csalódás, bele fáradva a sorozatos randevúkba fordult irodánkhoz. A 30-as évei végén járt, gyermektelenül, készen a családalapításra, és a gyermekvállalásra. Úgy érezte, idős már elölről kezdeni, megtalálni az igazit, majd egy kapcsolatot végig vinni.

Sokan járnak ugyan ebben a „cipőben”

Gábor vagyok 33 éves. Szeretném megköszönni a társkereső központnak a sok fáradtságot, mely segítségével rátaláltam én is az igazi szerelemre. Nem hittem a társkereső irodákban. Az internetes portálokon próbálkoztam, de rájöttem, hogy 80% a “társkeresőknek” nem gondolja komolyan, csak szórakozni akar.

40 felett újra szerelmesen

12 év házasság után, ami válással végződött kezdtem újra el a társkeresést. Nézegettem a társkereső irodák oldalait, az Igaztárs iroda lapján láttam meg őt, egy pillanat alatt megfogott a fényképe, és a bemutatkozó szövege. Hogy ne essek annak a csapdájába, hogy megint hirtelen döntök, az ex férjemmel túl gyorsan kötöttük össze az életünket, még nem ismertük egymást, így óvatos voltam az ismerkedéssel.

bottom of page