Drága Kornélia
Kértél tőlem egy beszámolót. Nehéz visszagondolom, azóta olyan hihetetlennek tűnik az egész. Ha nem velem történik meg, el sem hiszem, hogy ez valóban maga az élet.
Lássuk, hogy is kezdődött az én ámokfutásom. A szerelem vak! Én is vak voltam, fülig szerelmes. Egyetemi szerelem volt a miénk. 22 évesen hozzámentem feleségül, semmink nem volt, a szüleimnél laktunk. Imádtam a kis szobánkba elvonulni a szerelmemmel, és azt tervezgetni milyen lesz a jövőnk. Dolgoztunk látástól vakulásig.

Én jobb szakmát választottam, könnyen feljutottam a ranglétrán. Kitartóan készültem fel esténként a következő napra, szem előtt tartva, hogy legyen egy szép saját otthonunk. Teherbe estem, a babát megtartottuk, és hitellel kiegészülve vettünk egy kis lakást. Nyögtük a hitelt, és a baba költségeit. Imádtuk az új saját otthonunkat, ahol hárman laktunk. A kislányunk az apjára ütött, a szerelem még inkább úrrá lett rajtam. A kislányom 2 éves volt, amikor újra terhes lettem. Otthonról dolgoztam, mivel veszélyeztetett lettem. A férjem helyettem ment el bevásárolni, vitte a lányunkat a játszótérre, mindent ő intézett. Én a hivatali papírok fölött görnyedtem hétfőtől vasárnapig, és adtam a pénzt gyerekruhára, a háztartásra, az élelemre, a rezsire, mindenre. Hálát adtam a sorsomnak, hogy van családom, hamarosan két gyermekem, imádnivaló férjem, saját lakásunk, és egy munkahelyem, ahol jól megfizetnek, amiből a családomat fenn tudom tartani. A kicsi megszületése után kinőttük a lakást, egy nagyobb lakást kerestünk. A férjem ötlete volt, hogy jobb lesz a gyerekeknek, ha családi házba mennénk, ahol a kertben tudnak játszani. A hitelt még nyögtük. A lakásunkat rosszul tudtuk eladni, nagyobb hitelt kellett felvennem. A munkahelyemen álltam a sarat, közben a férjem otthon volt a kicsikkel. Éreztem az irodában, hogy a hátam mögött várják, hogy otthon maradjak, és megüresedjen a székem, és a fizetésem másé legyen. Napi 14 - 16 órákat dolgoztam. Közben a férjem dicsérte, milyen jó helyre költöztünk, sok a családos szomszéd. Örültem, hogy jó környezetben van és a gyerekeknek is van kivel játszaniuk.
Nem vettem észre, amit látnom kellett volna.
Mikor haza értem, üres volt a ház. A gyerekek aludtak, és a férjem is. Arra hivatkozott, hogy kimerült a két gyerek mellett.
Mikor már nagyobbak voltak a lányaim, megpróbáltam feldobni a házaséletünket, kivettem két hét szabadságot, és elvittem a férjemet nyaralni. Előtte rendszeresen tornáztam, a rendszeres ülőmunkában jó pár kilót felszedtem. A régi fürdőruhám nem jött rám. Észre sem vettem, hogy szétfolytam. A tervem az volt, hogy a tengerpart és csak mi. A gyerekeket a szüleimnél hagytuk. Szerettem volna azt megélni, ami a szüleim kis szobájában volt közöttünk. Teltek a napok, a tűz közöttünk éledezett, összebujtunk. A testiség mellett hiányzott, hogy beszélgessünk a férjemmel, de a gyerekeken kívül semmi más közös témánk nem akadt. Próbáltam itthon is a kedvében járni. Fűztem, menjünk el moziba, színházba. Elzárkózott. Én csak dolgozzak, nehogy a lányaink bármiben is hiányt szenvedjenek.
Néha átmentünk a szomszédokhoz, ez volt a kikapcsolódásunk hétvégenként. A férjem feltűnően otthonosan mozgott a szomszédoknál. Normálisnak gondoltam, a lányokkal gyakran átlátogattak egymáshoz, ahogy a szomszédok is a mi házunkba.
Az esték a nyaralás után is üres házzal fogadtak. A férjem aludt mire hazaértem.
Egyik este egy pohár borral a kezemben a telefonja csipogott, hogy le fog merülni, kezembe vettem, hogy töltőre teszem. Valamit megnyomhattam, az üzenetek nyíltak meg rajta, és az egyik szomszédnő nevével több sikamlós, érzelmes üzenet villódzott a szemem előtt. A dátumokat végig pörgettem, évek óta tartott közöttük a titkos viszony.
Úristen, de vak voltam!
Ezért volt, hogy hozzám sem nyúlt, hogy idegenként éltünk egymás mellett, és minden, ami évek alatt kialakult, ennek a titkos kapcsolatnak a hozama volt.
A nő még csak nem is volt különösen csinos. Ma sem értem miért éppen ő.
A férjemet reggel kipenderítettem a házból, még mielőtt a lányaink felébredtek volna. Magyarázkodott, ígérgetett, hogy félreértettem az egészet, és ezt nem is neki akarta írni a nő. Ő csak megszánta, azért válaszolt neki. De ennél több nem történt közöttük. Miközben pakoltam be a férjem ruháit az éjszakai órákban, találtam rajta idegen hajszálat. Nem volt kétségem. Az üzenetek között szemet szúrt egy köszönő sor, amelyben egy nyakláncot köszönt meg a férjemnek, ami kiválóan passzol a szintén a férjemtől kapott fülbevalóhoz. Én napi 14 órázok, ő meg más nőnek vesz ékszert?! A leggyalázatosabb az volt, hogy a lányainkra hivatkozva csapolta meg a bankszámlánkat.
Undorodtam tőle.
Életemben először kényszer szabadságoltam magam. Idegösszeomlásom lett. Pszichológushoz jártam, és antidepresszánst szedtem.
A férjem üzenetekkel bombázott, hogy bocsássak meg neki. Eszem ágában sem volt! Aztán az ügyvédjét uszította rám. A ház árának a felét kérte. Az ügyvédem mindent elkövetett, hogy ne kapja meg a ház árának a felét, végül egy lakást vettem neki, megint hitellel. A szüleim sokat segítettek a lányaim nevelésében. Az ő támogatásuk nélkül nem is tudom mi lett volna velünk.
5 évig kínlódtam, álmodtam a volt férjemmel, akitől sikerült elválnom. A pszichológus nem csökkentette a gyógyszer adagomat. A garázsom és a munkahelyem parkolója közötti utat bírtam megtenni autóval. Mindenhol féltem, rettegtem. Emberek közé nem jártam. A lányaimmal töltöttem minden szabadidőmet. Munkahelyemen kevesebbet vállaltam. A lányaim unszoltak, menjünk új ruhát venni, a régiek nagymamásak. Elvittek fodrászhoz, és új nőt varázsoltak belőlem.
Ők találtak rád, drága Kornélia. Tudom, meglepődtél, hogy a nagyobbik lányom hívott fel, és egyeztetett veled időpontot.
Talán másoknak tanulságul szolgál az én történetem. A férjem sikkasztott, megcsalt, én mégis a szépre emlékezem.
Ha nem kapom rajta, akkor ma nem lennék az a nő, aki mellette sosem lettem volna.
Kornélia, veled a terápia olyan szárnyalást hozott az életembe, amiről már lemondtam. A bennem kialakult űrt betöltötted. Hitet adtál, és erőt. Olyan lendülettel ragadtál ki az önsajnálatból, ami mai napig tart. Elhagytam a gyógyszert. A házamat átdekoráltattam, és általad, Kornélia, megtanultam élni.
A nagy nyomás alatt elfelejtettem, miért is tanultam, mi volt a célom. Amikor mindenem meg lett, bedarált maga alá a verkli.
Kornélia, életem végéig hálás leszek, hogy megmutattad azt az utat, amire vágytam, és amit most már a te segítségeddel megélek.
Elmondhatom, Tóth Kornélia az a személy, aki valóban a segítségemre tudott lenni a legnagyobb bánatomat, a legmélyebb csalódottságomat feldolgozni, a házasságom érzelmi lezárásában a legjobb szakember, tanító.
Hálás vagyok:
Enikő 45 éves