Aztán az egyik barátom hívta fel a figyelmemet a weblapra, azzal az ajánlással, hogy volt Kornélia előadásán, és ott nagyon jó gondolatokat hallott, amelyeket nekem is hallanom kellett volna, és ezek által kijönnék ebből a gödörből. Felhívtam Tóth Kornéliát, kértem egy időpontot. Azt mondta, 2 órás a beszélgetés időtartama. Ez meglepett. Én tudom, kit keresek, milyen társat, nem értettem, mivel fog eltelni 2 teljes óra?! Nagyon dekoratív hölgy Kornélia, így nem bántam, hogy 2 órát a társaságában leszek- emlékszem mai napig, amikor megláttam. Nem mertem utalni rá, de szívesen elhívtam volna egy kávéra. Most elárultam magam… Elővett egy kérdésekkel tele írt lapot, és elkezdődött a riport. Magamban kínosnak éreztem, hogy volt olyan rám vonatkozó kérdés, amire nem tudtam hirtelen a választ. Megizzasztott. Azt hittem egyenesben vagyok, és lelkileg is stabil. A testem jó állapota csak az egészségemet tükrözte, nem a lelkem békéjét. Ezen néhány négyszemközti beszélgetés által változtattunk.
Éreztem, hogy az önismeretem javul. Kezdtem az újabb kérdésekre könnyebben, és belülről fakadóan válaszolni. Az előző kapcsolataimat értékeltük, és a sebeim, a tévútjain elhalványultak. Közben a weblapon én már kinéztem egy lányt, és vele szerettem volna találkozni, őt megismerni. Az irodavezető össze hozta a találkozót. Én olyan határozottan mentem a találkozóra, hogy nekem ez a lány kell, hogy a nagy izgalomban végül a térdem megremegett. Beültünk a körúton egy cukrászdába, és elkezdtünk beszélgetni. Nem tudnám felidézni, miről beszéltünk. A lányt két nap múlva újra felhívtam, és hamar találkozót kértem tőle. alkata pont az esetem, sok azonosságot fedeztem fel bennünk. Kornélia felkészített, így könnyedén tudtam javasolni találkozó helyszíneket. A Dunán séta hajókáztunk, amikor megfogtam a kezét. Ő nem utasította el a közeledésem. Nem haboztam, rá kérdeztem, keres még tovább, vagy kipróbálja velem mit hoz az élet? Előre leszögeztem, hogy komoly kapcsolatot akarok. A válasza egyértelműen igen volt. Ez a lány ma már a feleségem. Most gyermeket tervezünk.
Köszönjük szépen, hogy segített megtalálnom a boldogságomat.
N. András