mivel van gyermekem, csak olyan társkereső férfi lehet a társam, aki ezt elfogadja. A szemem előtt lebegett volt házasságom, a kezdeti szerelmes évek. Egyik este elkeseredettségemben és magányomban a net előtt ülve beírtam egy kereső szót, és több irodát adott ki a háló. Éjszakába nyúlóan olvastam át az irodák oldalait. Ezek után felkerestem a társközvetítő központot, mert úgy éreztem, hogy itt segíthetnek abban, hogy teljesen begyógyuljanak a sebeim, itt segítenek nekem abban, hogy új életet kezdjek. Telefonon egyeztettem időpontot az irodavezetővel, mivel vidéki vagyok, hét közben nem szerettem volna szabadságot kivenni, - nagyon kedves volt a telefon túloldalán a hölgy, - közölte: szombaton is jöhetek. A gyerekemet aznap reggel az osztálytársának anyukájával megbeszéltem, hogy aznap ő vigyáz rá. Így nyugodt voltam, és feljöttem Pestre, ahol Kornéliával több, mint 2 órán át beszélgettünk. Olyanokat kérdezett, amiket nehéz volt megválaszolnom. Átfogó kérdések hangzottak el. Attól tartottam, hogy gyermekes anyaként nem lesz férfi, aki elfogad gyerekkel együtt. Kornélia megnyugtatott. Szó szerint azt mondta: ebben a korban már normális, hogy gyermeke van egy nőnek. Erre a mondatra elmúlt bennem a félsz! Kiderült, hogy csak anya vagyok, nő nem. Az utóbbi években valóban a munka és a gyerek, persze a háztartás, ezek mellett nem fért más az időmbe. Saját magamra nem maradt időm. Aki szintén egyedül neveli a gyermekét ezt megérti. Házi feladatba kaptam a nőiességem újra megélését. Kezdtem magabiztos lenni, párhuzamosan a magammal való törődés elkezdte a férfiak figyelmét magamra irányítani, mint egy láthatatlan fonal. Rájöttem, a gyerekem nélkülem is el van 1-1 órát, el kell tudnom engednem őt. Aztán jött egy e-mail, egy tagajánlás. Nem tetszett, így kértem egy következő ajánlást. Idővel megérkezett. A leírásban éreztem én se tudtam volna jobban megfogalmazni! Vártam a találkozást. Izgultam. Mit vegyek fel, hogy viselkedjek? Évek óta nem randevúztam! Kornélia megnyugtatott, adott pár tippet. A szívem dobogott, majd kiugrott a helyéről, kamasz lánynak éreztem magam. A találkozó első perceiben nem tudtam uralkodni az arcizmaimon, vélhetően mosolyogtam. A hangja kellemesen csengett a fülembe. Próbáltam a Kornélia által adott témákról beszélni. Az idő elrepült, a vendéglátóhelyen már csak mi maradtunk. Fizetett, és egy darabig elkísért. Két puszival búcsúztunk, és a kérdéssel: hívhat e még? Néhány találkozó után kijelentkeztünk az irodából, az életünk gyorsan fordult velünk: összeköltöztünk, a gyermekemmel olyan, mintha a sajátja lenne. A párom gyermeke és az enyém közt csak 1 év van, így még egy testvért is kapott a fiam. Tökéletes társ! Köszönöm Tóth Kornéliának, amit értem tett. Ha ő nincs, soha nem találkozom a boldogságom másik felével!
K. Szilvia