top of page

A találkozás egy szép tágas szobában volt, ami kellemes meghitt meleg hangulatú volt. Ahogy beszélgettünk az tűnt fel, hogy kezdem máshogyan látni a dolgokat. Már nem olyan szürke, fekete fehér minden, hanem színesedik. Két órát beszélgettünk, a végére erősnek, és nőnek éreztem magam. Pár hét gondolkodás után beléptem társkereső tagnak, ami életem legjobb döntése volt. Teltek múltak a hónapok, egyszer kaptam a hírt, hogy szeretne velem találkozni és megismerkedni álnevén: Ákos. Tudtam, hogy ő nem az a fajta férfi lesz, mint akikkel a nagy betűs élet összehozott. Kornélia elmondta, itt korrekt, megbízható valóban független tagok vannak. Elegem volt az eltitkolt barátnőkből, és feleségekből. Jól éreztem, Ákos szeméből is láttam a jóságot, a becsületességet. Több évtizede nem éreztem azt, amit akkor ott abban a pár órás beszélgetésen Ákossal. A szívemet, lelkemet melegség töltötte el, bizalom, hit, emellett amit Ákos éreztetett velem: Nő vagyok. Örökké hálás leszek Kornéliának a biztatásért, az ébresztő gondolatért, a hasznos mondatokért, amiket az első találkozásunkkor mondott, az új gondolatkeltését, ami hitet adott hitetlen lelkemnek. Ákossal azóta már egy párt alkotunk, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen párom van, mint ő. Az életem sorsfordulata bekövetkezett, és most élem is az életemet, nem csak el vagyok, mint korábban. Másoknak is kívánom, leljék meg az utat a boldogságukhoz.

V. Rita

bottom of page